Kapcsolatban?? !!

    Mint szexuálpszichológus nagyon gyakran találkozom azzal a problémával, hogy a mai fiatalok nem találnak párt maguknak. Azt se tudják, hol ismerkedjenek, és ha meg is ismerkednek valakivel, az vagy nem felel meg nekik, vagy velük nem találkozik az illető többet. Nagyon nehéz manapság egy  tartós kapcsolatot kialakítani! Ez régebben nem így volt!      Amikor nem is létezett internet, és vezetékes telefonjuk is csak a kiváltságosoknak volt, a személyes találkozások és kézzel írt levelek  jelentették a kapcsolatok fenntartásának lehetőségét. Nagyobb fáradság volt, mégis több mély kapcsolatunk volt, mint manapság sokaknak. Gondoljunk bele, mennyivel megbízhatóbbak voltak akkor az emberek, ha nem tudták egy sms-el módosítani a pár nappal előbb megbeszélteket pl. Megbecsültük az egymásnak ajándékozott időt és mertünk egymás szemében elmélyedni szótlanul. Nem rohantunk sehova.

    Ma a fiatalok félnek. Félnek az intimitástól, félnek „kiadni” magukat, félnek attól, hogy „beleragadnak” egy olyan kapcsolatba, aminél esetleg lehetne jobb is, félnek a csalódástól.  Sokkal magasabbak az igényeik a párjukkal szemben, mint önmagukkal. Egyszer egy fiú arról panaszkodott, hogy a lány, akivel megismerkedett, azért szakított vele, mert „nem fér bele a karriertervébe”. A párválasztás nem munkaerő toborzás!

    Az a tapasztalatom, hogy azok a lányok, akik kitűnő tanulók voltak végig, aztán egyetemet is végeztek, lehet, hogy több diplomájuk is van, a legszerencsétlenebbek a párkapcsolatok terén. Egzisztenciálisan sokra vitték, és az igényszintjük is megnőtt közben. Természetesen nem tudják elképzelni, hogy a párjuknak ne legyen legalább annyi diplomája és nyelvvizsgája, mint nekik. De ha a statisztikákat nézzük, a fiúk kevésbé szorgalmasak, és kevesebben is diplomáznak, mint a lányok. Egyszercsak „elfogynak” a korosztálynak megfelelő diplomás férjjelöltek. Egyszer egy lánnyal, aki arra panaszkodott, hogy nem talál megfelelő párt, összeírattam, hogy milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie a számára ideális férfinek? 127 tulajdonságot sorolt fel!!! (Megjegyzem, egy eléggé átlagos kinézetű, majdhogynem szürke kis egér volt) Talán elég lenne egy becsületes, tiszta, rendes, jóillatú, azonos elvekkel rendelkező, intelligens viselkedésű fiúra vágyni?? A diploma nem biztosíték arra, hogy jól lehessen beszélgetni vagy kellemesen érezni magát az embernek valakivel! Sőt! Nagyon sokszor egyes diplomások kifejezetten szakbarbárok lesznek, akikkel a saját szakmájukon kívül másról nem is lehet beszélni. Azt nem árt tudni, hogy a párválasztásban nagy szerepet játszik a szaglás, úgyhogy nem árt az orrunk után menni! Ezért aztán a személyes találkozás nagyon fontos, a mai, internetre épülő világban.

    Sokszor tapasztalom azt is, hogy amikor megismerkedik két fiatal, mindkettő szerepet játszik, igyekszik „megfelelni” valami nem létező előírásnak, esetleg a média által közvetitett  „jó fejnek” vagy „vamp”-nak  akarja bemutatni magát. Ez a szerepjátszás nehéz hosszú távon, és úgyis kiderül az igazság, ezért az a legjobb, ha az első perctől önmagunkat adjuk. A mai fiatalok nagy félreértése, hogy az őszinteség jegyében rögtön elmesélik az összes előző kapcsolatukat (sokszor nem létezőket is beleszőve), a legrészletesebben kitérve még a szexuális együttlétekre is. Ez teljesen felesleges, sőt káros! A másik önbizalmát azonnal aláássa, és egy versengést indít meg ebben az úgyis versenyszellemű világban. A másik nagy problémának látom, hogy nem mernek teljes énükkel résztvenni a kapcsolatban, számítgatnak, a párjuk mellől „kikacsintgatnak”, hátha akad egy jobb is. A párkapcsolatokra is igaz lett a fogyasztói társadalom szellemisége: válogatunk és ha egy kis hibája is van, eldobjuk és veszünk másikat. A megjavítás a legritkábban merül fel! Arról nem is beszélve, hogy magunkban is keressük a hibát!

    Még egy nagyon nagy hiba: Amikor azonnal ágyba visszük a partnerünket! Ezzel azt fejezzük ki, hogy a szexuális vágy kielégítése  a legfontosabb, az embert nem is akarjuk megismerni! És a lányok nagy félreértése: „Ha nem fekszek le vele az első éjszaka, akkor elhagy”. Na, az ilyen fiú hagyjon is el! Viszont a férfias férfiaknak tetszik, ha harcolni kell egy nőért, ha nem kapják meg azonnal, akkor többre is becsülik!

    Mitől jön létre egy kapcsolat?? A legnagyobb szerepet szerintem a vágy játssza. Nemcsak a szexuális vágy, de természetesen annak is nagy szerepe van. A vágy arra, hogy együtt legyünk, hogy mindent megbeszélhessünk, hogy valakivel megoszthassuk az életünket, hogy valaki odafigyeljen ránk, hogy valakinek fontosak legyünk, hogy valakiről gondoskodhassunk.

    És mitől marad meg a kapcsolat? A szeretettől. Amikor elfogadom a másikat olyannak, amilyen. Nem akarom megváltoztatni, nem vagyok elégedetlen, nem akarom rákényszeríteni az akaratomat. Viszont elismerem a jó tulajdonságait, bátorítom a céljai elérésében, szívességeket teszek neki, a legdrágábból, az időmből minél többet szánok rá, apró is ajándékokkal lepem meg, hogy érezze, hogy gondoltam rá. Nem vonom meg tőle a testi érintés és érintkezés lehetőségét sem, nem bűntetem a szexualitás megvonásával.

    Ma egyre kevesebben kötnek házasságot. És egyre nehezebben fogannak meg a gyerekek! Számtalan olyan párral találkoztam, akik már a lombik-baby programon gondolkoztak, de az eszükbe sem jutott, hogy talán össze kellene házasodni! Akkor ugyanis a nőben megszűnne az a bizonytalanság-érzés, amitől „nem jön össze a gyerek”.  Ha hisszük, ha nem, ez egy nagyon régi kód, ami működik! A házasság-kötésnek nem az a lényege, amit ma sokan gondolnak, hogy  akár erőnkön felül „megmutatjuk a barátoknak, hogy milyen nagy bulit tudunk csapni”, hanem ez igenis egy komoly szertartás, amikor a párkapcsolatba belép egy felsőbb szellemiség, nevezzük Istennek vagy másnak, az a lényege, hogy kapunk egy segítőt a hétköznapok gondjaink megoldásához, erőt a nehézségek ellenére történő együtt maradáshoz.

    Mert nehézségek természetesen lesznek! De ha nem úgy állunk hozzá, hogy „legfeljebb elválunk”, vagy nem úgy mutatjuk be életünk párját, hogy „a jelenlegi férjem”, hanem igenis komolyan vesszük a „holtomiglan-holtodiglant”! Hányszor követik el fiatal házasok azt a hibát, hogy a legkisebb problémánál válással fenyegetőznek!  Pedig tudniuk kellene, hogy ez  az a mondat, amit soha nem szabadna kimondani! Abban mindkettőjüknek biztosnak kell lenni, hogy bármi történjék is, együtt maradnak! A házasság hatalmas alkalmazkodást és diplomáciai érzéket követel meg. De sajnos ezt nem tanítják sehol! A különböző női lapokban is arról lehet olvasni, hogy „valósítsd meg önmagad!” Persze, nem arról van szó, hogy mondjunk le saját céljainkról, de  a házasságban ha mi segítjük a párunkat elérni a céljait, akkor ő is segíteni fog nekünk. Ha felfedezzük, hogy kinek mi az erőssége, és azokat a feladatokat ráhagyjuk, akkor a végén a pár együtt lesz nagyon erős, nem versengeni fognak egymással (ami manapság nagyon sokszor megfigyelhető)

    Külön fejezetet érdemel a bizalom kérdése! Sajnos a mai fiatalok nagyon nagy része csonka családból jön, ahol kisgyerekként élték meg valamelyik szülő (leginkább az apa) távozását. És ez nem múlt el nyomtalanul! Bizalmatlanokká váltak, sokszor úgy érzik, hogy ha szeretnek valakit, az el fogja hagyni őket. (mint kisgyerekként) Ezért néha szinte ki is harcolják, hogy igazuk legyen, féltékenységi jeleneteikkel valóban elüldözik a párjukat. Persze nagyon nehéz nem féltékenynek lenni akkor, amikor erre esetleg okot is adott valaki, a bizalmat elveszíteni mindig könnyebb, mint visszaszerezni! A mai digitalizált világban számtalan lehetőség van a másik „ellenőrzésére” és egy féltékeny ember nehezen is állja meg, hogy ne nézze meg társa levelezését, telefonját. Félrenézés, félregondolás és félrelépés jól működő párkapcsolatban nem illene, hogy előforduljon, mégis megtörténik: akkora a csábítás, hogy nagy jellem kell legyen, aki ellent tud állni! Régen a nők elvből nem kezdtek nős férfival. Most az az elv, hogy ha megtetszik, szerezd meg! Nincsenek erkölcsi korlátok, az önzés mindenekelőtt! És ez nemcsak Magyarországon igaz, sajnos egész Európában és Amerikában ezt tapasztalhatjuk. Talán a média a felelős? Nem mindegy, hogy a gyerekek milyen agresszív meséken nőnek fel, már kora gyerekkorban eldurvul a lelkük! Aztán a sok TV sorozat! A teenagerek nem a családjukból veszik a mintát, mint régen, (mert alig vannak együtt, mindenki külön szobában bámulja a villogó képernyőt) hanem a filmekből, amelyeket legtöbbször erkölcsrombolóan készítenek a nézettség nagyobb reményében. Címeket nem írok, de hallomásból még az is fel tudja őket sorolni, aki nem néz rendszeresen TV-t.

    Viszont vannak –és egyre többen szerencsére- pozitív példák! Személyesen ismerek olyan fiatal párokat, akik a közös érdeklődés alapján találkoztak, egy-két éves ismerkedés után egyházi házasságot kötöttek, nem tervezték, de várták a gyermekeket, akik sorban meg is érkeztek, és szépen, szeretetben nevelik őket. Este maguk mesélnek nekik, beszélgetve szövik a mesét, és ezek a gyerekek bátran kérdeznek a szüleiktől, mindent megbeszélnek velük. Már nem ritka az a család sem, ahol elvből nincs TV, helyette beszélgetnek, játszanak. Most azt mondja a kedves Olvasó, hogy milyen konzervatív vagyok! Igen! Az a véleményem, hogy sok bajunktól megszabadulnánk, ha egy pár lépést hátralépnénk ebben a rohanó világban!

Dr. Pándy Mária