Dr. Pándy Mária:

"Más ez a szerelem"

Jómagam 1986 óta dolgozom szexuálpszichológusként.

Jung, az iskolateremtô pszichoanalitikus nyomán alakítottam ki elképzelésemet a tanácsot adó szakértô és a kliens közötti kapcsolatról, aki azt írta: "Rá vagyok utalva az Ön segítségére avégett, hogy segíteni tudjak Önnek abban, hogy segíteni tudjon saját magán."

Ennek a már szállóigévé vált mondatnak a jegyében hosszan szoktam beszélgetni a hozzám fordulókkal arról is, hogyan alakították ki jelenlegi szexuális szokásaikat, mi hatott rájuk pozitívan és mi negatívan.

Ezekből a beszélgetésekből szűrtem le azt a véleményemet, hogy a sajtóban, TV-ben, a rádió bizonyos műsoraiban, a videofilmeken stb. bemutatott és majdhogynem kívánatosnak ítélt un. felszabadult szexualitásnak sokan nem tudnak és nem is akarnak megfelelni. A média által sugallmazott szexuális élet változatos pozitúrák alkalmazásáról, különböző segédeszközök igénybevételéről, időtartamokról és aktusok számáról szól, ahelyett, hogy a két ember lelki egymásra találásának misztériumát emlegetnék, aminek végső kiteljesedése természetesen vezet a szexuális aktusnak nevezett örömszerzéshez. A szexben semmi helye a mechanikus technikák bemutatásának. Megkívánja, hogy beleadjuk magunkat az energiák áramlásába, és feladjuk az elszigeteltség érzését. A szexnek nem szabad olyasminek lennie, amit valaki valakinek csinál, hanem egy nem-tevésnek kell lennie, amelyben két test-elme egyesül és spontán játszik az energiamezőben. Úgy is fel lehet fogni, hogy "energiát váltunk" egy másik személlyel. Ezt az energiát szabadon adjuk.

A fiatalok jobban hajlamosak lennének a romantikus szerelem megtapasztalására, ha nem rontaná el őket az üzleti alapon álló média. Sokukban zavart okoz, hogy nekik "csak" egy orgazmusuk volt a szerelmükkel, míg bizonyos női lapok éjszakánként 28 orgazmust emlegetnek, ráadásul úgy, hogy az jár minden magát valamire is tartó nőnek! Meg kellene tanítanunk fiataljainkat arra, hogy kellő kritikával olvassák az újságokat, nézzék a filmeket. A fiatal férfiaknak önbizalom-csökkenést okoz, amikor meglátják a pornósztárok méreteit, önkéntelenül is összehasonlítva magukat velük. Ilyenkor el szoktam mondani, hogy a pornó-filmekben szereplő fiúkat hosszasan válogatják, majd különböző ajzószerekkel kezelik, csillogóvá krémezik, végül úgy állítják be, hogy minél "mutatósabbak" legyenek. Nem kis szerepe van ebben a világításnak, a kamerának stb. Látni kellene, milyen megkönnyebbüléssel távoznak egy-egy ilyen beszélgetés után a fiatalok!

A lányoknak nagy gondot szokott okozni az, hogy még nem érzik magukat érettnek a testi szerelemre, de félnek attól, hogy elveszítik azt a fiút akivel éppen "járnak". Aki még jobban fél a betegségektől, a nem kívánt gyermekáldástól, a férfi durvaságától, mint amennyire kívánja a másik testének érintését, az még ne erőltesse magára a szexuális aktust. Őket azzal szoktam biztatni, hogy nyugodtan várjanak, ha a fiú nem tudja ugyanezt megtenni a kedvükért, akkor nem ő az igazi, nyugodtan menjen el. Sokszor előfordult már, hogy a fiúk ettől a választól még nagyobb kedvet kaptak, mert megérezték, hogy komoly gondolkozású lánnyal van dolguk, valamint a vadász-ösztönüket ébresztette fel, hogy még harcolni kell. Különben is hasznos, ha mindkét nem elsajátítja az örömszerzés módszereit cohabitáció (bevezetés) nélkül.

Egyre többen tartják úgy, hogy a legjobb védekezés a különböző szexuális úton terjedő betegségekkel szemben az egy partneres kapcsolat, a hűség. A hűség alapú hosszú kapcsolatokban a felek rájönnek arra, hogy egymáshoz tartozásuk lényege: két ember segíti egymást növekedni egy még nagyobb összefüggésen belül.

A taoista szexuális technikák az egész testet érzékennyé teszik; a nyugati kultúrában azonban az élet szenvedélyének nagy részét a nemi szervekre korlátozódó szexualitás keskeny mezsgyéjére kényszerítettük. Vissza kell térnünk "a tudásra az együttlét jegyében", amelyben a test, a szex, az érzelmek, a szenvedélyek együtt léteznek a földdel és a nappal és a csillagokkal.

Jó lenne végre felszabadítani a nemi szerveket azokból a pejoratív össze-függésekből, ahová a nyugati hozzáállás helyezi őket: A keleti kultúrában a a pénisz a "jade-csúcs". Más nevei: "pozitív csúcs" és "yang-csúcs". A női nemi szerveket általában véve így nevezik: "a szerelem barlangja", "arany barázda", "jade-barlang", "jade-kapu", "misztikus barlang", "misztikus völgy", "gyönyörgrotta", "drága olvasztótégely" és "titkos barlang". A méhszáj neve: "Virágszív", a szeméremajkak pedig "a líra húrjai". Ezeket az elnevezéseket nem azért írtam le, mert azt gondolom, hogy ezentúl ezeket kellene használnunk, hanem azért, hogy érzékeltessem, mennyivel finomabb, kedvesebb már a szavak használata is a keleti szexuális kulturában.

A továbbiakban egy fiatal pár levelét idézem, akik megosztották velem boldogságukat. Nem titkolom, hogy azzal a szándékkal közlöm a levelet - természetesen az engedélyükkel ,- hogy minél többen megtudják, hogy nemcsak a "média-szex" létezik:

Kedves Doktornő!
Nemcsak problémák vannak a szexben! Ezt gondolom, Ön is tudja, mégis megírom a mi életünket, hátha segít másoknak is, esetleg reményt nyújt, hogy létezik ez is.

Az átlaghoz képest szegények vagyunk, mégis nagyon-nagyon boldogok! Azt hiszem, hogy mi egymásban találtuk meg azt az örömöt, amit mások oly sok éven át hiába keresnek. Az ismerőseink többsége azt hiszi, hogy ha körülveszi magát csilingelő-bilingelőkkel (ezen a fogyasztói társadalom csodáit értjük), ha elutazik egzotikus tájakra, akkor majd boldog lesz. Nem! A boldogság önmagunkban rejlik. Amikor belenézek kedvesem szemébe, megszűnik körülöttünk a világ, és csak azt látom, hogy fokozatosan felderül az arca, minden ráncocskája mosolyog és a szemében egy olyan különleges fény gyúl, amitől elgyengülök.

A szemeink hosszú-hosszú időn át képesek beszélgetni egymással, miközben egymást simogatjuk, ahol érjük. Mindez nem heves, inkább nagyon lassú, ahogy az ember kiélvez minden falatot kedvenc ételéből. Természetesen szavakkal nagyon nehéz visszaadni egy érzést, erre talán a költők képesek, akik már annyian és oly sokszor megénekelték ezt! A mi együtt töltött időnknek a lényege a boldog időtlenség. Van, hogy úgy telik el egy nap, hogy csak azt vesszük észre, hogy ránk esteledett. Nem is tudom, hogy ezeknél az együttléteknél hol kezdődik a szex. Nekünk nincsenek "erogén zónáink", mert az egész testünk az, ahol csak egymáshoz érünk, az mind-mind fantasztikus érzés! Nekünk minden tetszik egymásban: ahogy a pohárért nyúl, ahogy feltépi a kekszes-csomagot, vagy ahogy alszik, önfeledten. A testi szerelem az egymás tekintetébe olvadástól a beteljesülésig majdnem ugyanaz a jó érzés! Nem tudom megmondani, hogy egy nap alatt hányszor vagyunk egymáséi, mert azt mondhatnám, hogy csak egyszer, de az reggeltől estig tart. Mi közben jókat beszélgetünk, becézgetjük egymást és örülünk, örülünk, örülünk.

Mi soha nem kíváncsiskodunk egymás dolgai iránt, így aztán legbensőbb titkainkat is elmondjuk egymásnak. Azért persze mindkettőnknek megvan a saját énje, amit nagy-nagy tiszteletben tartunk. Feltétel nélkül megbízunk egymásban.

Sajnos nem tölthetjük minden egyes napunkat egymást átölelve, de ezek az egybefonódva töltött órák annyi energiát adnak mindkettőnknek, hogy utána megy minden, mint a karikacsapás! Szinte szárnyakat kapunk, jó ötleteink támadnak. Másképp látjuk a világot, amióta egymásra találtunk: Nem vesszük észre a sok mocskot magunk körül, csak a szépet. De még az is más színben ragyog. Mindenkit megértünk, mindenkinek megbocsátunk, és belül van a béke. Azt hiszem, ezt nevezik szerelemnek."

Válaszomban megírtam, hogy a szívem átmelegedett, ahogy soraikat olvastam. Igen, ez a szerelem. Az emberek a szexuál-pszichológust általában akkor keresik fel, ha valami problémájuk van, ezért külön megköszöntem, hogy boldogságukkal jelentkeztek. Ez körülbelül ahhoz az élményhez hasonlítható, mintha az esti TV Híradóban egyszer csak bemondanák, hogy ma ötmillió ember minden baj nélkül hazatért, megcsókolta a családját és nyugodtan leült vacsorázni. (Azzal ugyanis, hogy a média mindig csak a kirívót, az eltérőt, a megbotránkoztatót mutatja be nekünk, hamis képet fest környezetünkről.) Ez a levél most erről a hamis képről lebbentette fel a fátylat.
Pacienseim közül sokan sajnos azt gondolják, hogy a szex is ugyanolyan teljesítmény, mint amit az iskolában, munkahelyen várnak az embertől. Méreteiket méregetik, majd azt kérdezik, hogy mi az átlag, majd a "csúcs" a szeretkezések számát illetően. Odáig már sokan eljutottak, hogy a gyorsaságot nem tekintik értékmérőnek, de a "meghódított" nők számát még mindig túl sokan gondolják férfiasságuk legfőbb bizonyítékának. Az igazi szerelem és szex nem teljesítmény-sport! A levélben leírt érzést, ha lehetne recept nélkül kaphatóvá tenném, ugyanis azt nehezen tudnám elképzelni, hogy egy olyan boldog szerelmes ember, mint a levélíró, kézigránáttal felrobbantja üzlettársát, másokat is életveszélybe sodorva előz az autópályán, vétlen embereket kirabol, ártatlan gyerekeknek kábítószert árul, fiatal lányokat pénzért elad rabsorsra és még hosszan folytathatnám.

Az irodalom részletesen foglalkozik a szeretkezés különleges értelmezésével, azzal, amikor a lehető legnagyobb az intimitás és a spontán kreativitás a legteljesebb. A szex ilyen megközelítése túlmutat a nemzésen és a puszta gyönyörön, magasabb rendű érzelmeket, megváltozott tudatállapotot feltételez. Ez egy olyan megközelítést jelent, ami az időtlenségre, a spontaneitásra és a meditatív elmeállapotra helyezi a hangsúlyt Dr. Gyökössy Endre "Bandi bácsi a szeretetről" c. könyvében nagyszerűen megfogalmazta, hogy milyen összetevőkből áll az ideális, azaz EGÉSZ-séges társkapcsolat:
Szexus: Szeretlek, mert enyém vagy
Erósz: Szeretlek, mert ilyen vagy
Filia: Szeretlek, mert társam vagy
Agapé: Szeretlek, - mert - szeretlek
Akik azt állítják, hogy a szexus csak gyerekek nemzésére való, azok mintha azt mondanák, hogy az emberi száj élelemkapu és rágógép csupán, verset mondani, dalolni és fütyörészni nem illik vele. (ugyancsak Bandi bácsi gondolata)
Octavio Paz modern költő Napköve című versében így írt:
Mert a meztelenül összefonódók
sérthetetlenül lépnek az időn át,
s bizton visszatérnek a kezdetekhez,
nincs te, se én, se tegnap, se ma, nincs név,
egy testben s egy lélekben két igazság,
ó teljesült lét..." (Somlyó György fordítása)

Olvasónk erre utalt, hogy a költők is... Igen, ez az érzés sok embert megihletett már...
Giuliano Kremmerzet idézve: "Szeretni és kívánni egymást.....folyamatosan... egyfajta elragadtatás állapotában, amely a szédülés zónáitól való félelem nélkül folytatódik. Valódi eggyéválást fogsz érzékelni; érezni fogod társadat egész testedben, nem érintkezés, de finom egyesülés útján., amely tested minden pontján érzékeli őt, és úgy járja őt át, mint a mámor, amely hatalmába keríti végre. És végül eljutsz az extázis állapotának küszöbére." És ekkor már nem vágysz a veszélyre, a tiltott országúti gyorsasági versenyekre, a halálugrásra egy völgy felett, de még túlélési tréningre se jelentkezel, mert megkapod az extázist a szerelemben.

Kierkegard megfigyelése, miszerint "a legtöbb ember annyira sietősen üldözi a gyönyört, hogy túlrohan rajta", talán semmire sem érvényes annyira, mint a testi szerelemre. A szeretők nem azért kerülnek megváltozott tudatállapotba a szex során, mert a szexből ennyi meg ennyi idő telt el, mert ennyi vagy annyi a súrlódás, feszültség vagy elektromosság, hanem mert a szexuális érzés spontán árad, és együtt sodorja a szeretőket, erőfeszítés nélkül, bármi történjék is. Akkor nem lehet szellemileg belemerülni a jelenbe, ha valaki valamitől fél, szorong, ha belső monológot folytat magával , ha bármi is eltereli a figyelmét. A szex egyetlen célja tökéletesen belefeledkezni és belemerülni az "itt és most"- ba. Ahogyan a táncnál a parkettra nincs berajzolva a kezdés és a befejezés pontja, nincs hová menni; a cél: csinálni. A zene megtapasztalása hasonló. Alan Watts szavai szerint: "Amikor zenét csinálunk, nem az a célunk, hogy elérjünk egy bizonyos pontot, mondjuk, egy zenemű végét. Ha a zenének az lenne a célja, nyilvánvalóan a leggyorsabb játékosok lennének a legjobbak". Ugyanígy, a szexnek sem az orgazmus a célja, ahogy azt sokan tévesen értelmezik. Az orgazmus az a pont, ahol a szervezet már nem bírja tovább az extázist és "kisül", egy kis pihenőt rendelve. Természetesen ez egy fantasztikusan jó érzés, de nem lehet csak ez az együttlétek célja. Szívszorongató az, ahogy a nők, "mert nekik ehhez joguk van" szinte követelik a különböző technikákat arra vonatkozóan, hogyan érhetnék el a hüvelyi orgazmust. Aki átéli ezt az érzést, amit a kedves levélíró olyan szépen megfogalmazott, annak már mellékes lesz, hogy teljesült e a cél, mert a cél a tánc lesz, nem pedig az orgazmushoz való eljutás. Ha az ember alacsony szinten tartja mind az izgalmat, mind az ingerkeltést, és ha túlságosan izgalomba jönne, abbahagyja, és akkor folytatja, amikor megnyugodott, akkor gyakorlatilag addig "táncol," amíg akar. Ahhoz, hogy az ember ehhez az élményhez jusson szeretkezés közben, rögzítse, tartsa vissza, állítsa le, szakítsa meg, fojtsa vissza vagy stabilizálja gondolatait. Valójában arról van szó, hogy egy bizonyos típusú gondolkodást kell abbahagyni: a szóbeli, ítélkező, lineáris, a mindent önmagunknak folytonosan kommentáló típusú gondolkodást. Arról már nem is beszélve, ha örökösen elmondjuk, hogy szerintünk mit érez(het) a másik, "ni, hogy tetszik neki"- típusú mondatok. Ezek nemcsak bennünket, de őt is kizökkentik a boldog időtlenség megélésének még csak a lehetőségéből is!

Az élmény akkor jöhet csak létre, ha az ember teljesen spontán belemerül az itt és most-ba, ezt tudatosítja, erre koncentrál és nem gondol semmiféle jövőbeli célra, a nemi megfelelésre, még az érzékek fölötti tudatosság elérésére sem. Vannak olyan gondolatok, amelyek előre megjósolható módon nemi izgalmat és működést gátló érzelmeket váltanak ki ; ezek a bűntudat, a félelem, az aggodalom és az idegesség hangjai. A nemi működést akadályozó gondolatok másik típusa még a figyelmet elterelő külső tényezőkhöz kötődik. (Bejöhetnek a gyerekek, vajon ki telefonálhat stb.) A nemi rendellenességekkel összefüggő gondolatok egy másik csoportjának középpontjában a pár teljes kapcsolata áll. Ahogyan Seymoure Fisher alapos tanulmánya rámutat, a nő orgazmusa szempontjából lényegében a legfontosabb tényező a jó viszony partnerével. Előfordul, hogy szeretkezés közben arra gondol valaki, hogy ennek hogyan kell megtörténnie. "Egy kis ez meg az előjátékképpen, aztán vezetnek". Ezzel a gondolkozással nem követnek el semmi "rosszat", csak éppen megfosztják magukat az "itt és most" átélésétől, ha mindig valami terv szerint egy végpont felé haladnak. A dolog akkor megy a legjobban, ha az ember nem csinál semmit, csak hagyja, hogy a teste némi közösülés, egy-két ügyes pozíció, amelyek mind a nagy célhoz, az orgazmushoz spontán, a saját érzései szerint mozogjon. Ezt úgy a legkönnyebb megérteni, ha arra gondolunk, hogy a lélegzésünket se tervezzük meg, nem irányítjuk, oda se figyelünk, mégis megtörténik, automatikusan és vég nélkül, erőfeszítés nélkül, anélkül, hogy bármit is tennénk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy feküdjünk ott, mint egy darab fa, hanem azt, hogy az ember hagyja, hogy a teste azt csinálja, amit akar, anélkül, hogy szándékosan irányítaná vagy gátolná. Maga az erőfeszítés, az akarat, a törekvés, hogy így meg úgy csináljuk, no és a cél az, amelyek megakadályozzák, hogy elérjük ezt az érzelmi síkot. Amikor az ember valami elképzelést próbál követni azzal kapcsolatban, hogy milyennek kell lennie a szexnek, az a baj, hogy bármennyire rugalmas és újító is a forgatókönyv, a szex idővel rendkívül unalmassá válik, az újdonság hajszolásává csökevényesedik. "Amikor két ember meghatározhatatlan időre összekapcsolódik és belső kommentár nélkül képesek érezni kapcsolódásukat és egymás reakcióit, akkor éppoly könnyedén, ahogy lélegeznek, a testük szent táncba kezd. Elragadja őket az áradó, erőfeszítés-mentes, egyre duzzadó hullám, a soha véget nem érő hullámzás, amelyben pontosan azt teszik egymással, amit kell..." (Louis W. Meldman)