Stressz és Szex
A potencia szó eredetileg hatalmat vagy valamire való képességet jelent, így az impotencia kifejezés pedig ennek hiányát. Már ebből is érzékelhetjük azt az összefüggést, amit a szexuálpszichológusok régóta tudnak: Ha egy férfinek nem organikus (nem szervi oka van) eredetű a merevedési problémája, akkor annak elsősorban egzisztenciális vagy párkapcsolati okát kell keresni. Napjainkban mindkettő felerősödött és az ez által fokozódó stresszel együtt sokkal több férfi küzd potenciaproblémával, mint akár 10 évvel ezelőtt. Az a feltűnő, hogy míg korábban ez inkább a 40 évesek és ennél idősebbek problémája volt, ma már a fiatalok is panaszkodnak.
Azt olvashatjuk, hogy „felmérések szerint a 20 és 60 év közötti férfiak mintegy 35-55 %-a küzd potenciazavarokkal. Szándékosan használjuk a potenciazavar kifejezést és nem az impotenciát, mert az előbbi sokkal tágabb fogalom. Beletartozik az átmeneti, illetve csak időszakos impotencia, a részleges erekció és a korai magömlés is.” Ezeket a számokat a szexuálpszichológusok nem tudják alátámasztani, mert nem tudható, hogy hány embert kérdeztek meg (minek a 35-55 %-a?), kik voltak azok, mennyire volt véletlen a megkérdezettek köre, mennyire válaszoltak őszintén. Az, ami biztos, hogy növekszik az erektilis diszfunkcióval küzdők száma. És akkor itt még arról nem is szóltunk, hogy hány férfi mond le a párkapcsolatban a szexuális életről! (Internet és pornó előtt ülők)
A potenciakutatásról az első feljegyzés 1668-ból származik: De Graaf anatómus írásba foglalta a pénisz erekciójához elengedhetetlen vérkeringést. 1902-ben már több száz olyan műtétről számoltak be, melyet az úgynevezett tónustalan potencia miatt végeztek. Igaz, az érzékeny objektív vizsgálómódszerek hiánya miatt a műtéti eredmények rosszak voltak, így a módszer feledésbe merült. Napjainkban egyre többen keresik fel az urológusokat műtéti beavatkozások igényével. Ha már más módszerek nem segítenek, ezek valóban hatékonyak lehetnek. De azért a műtét előtt tisztázni kell az impotencia okait.
Noha az impotencia a kor előrehaladtával gyakoribb, mégsem az öregedés része, bár míg a 65 éves férfiak csaknem fele, addig a 80 esztendősök háromnegyede impotens. A pszichés eredetű impotencia leggyakrabban a fiataloknál alakul ki. Ok lehet a tapasztalatlanság, a sikertelenség és az ennek nyomán fellépő gátlás. Szorongó, kiegyensúlyozatlan személyiségnél gyakoribb a jelenség.
Érdekes, hogy azt írják: „Az erekciós diszfunkció – merevedési zavar – világszerte legalább 152 millió férfit érint. Európában 31 millióan szeretnék férfiasságukat visszakapni. Magyarországon csaknem 1 millió férfi – erekció hiányában – képtelen ugyanennyi nőnek szerelmet adni..” Honnan tudják? Nagyon tabletta-reklám-ízű ez a szöveg! És azokkal mi van, akik már a tablettára sem működnek?? És egyre többen vannak! Mert nem keresték meg problémájuk igazi okát, csak bekapkodták a tablettát! Bár az intim témák már kikerültek a hálószobák félhomályából, az erectilis disfunctio és az impotencia még mindig tabutéma a férfiak körében. Csak mostanában kezdett beszédtémává válni, de inkább csak szakmai körökben és a médiában. Az érintett férfiak többsége még mindig idegenkedik a probléma elismerésétől és segítség kérésétől, pedig az esetek nagy részében a jelenség csak átmeneti, és idejében elkezdett terápiával kezelhető, sőt, megszüntethető
Azt hisszük, hogy az igazán hatékony gyógyszereknek általában mellékhatásai is vannak. Ezért elég jó mellékhatásokat produkálnia egy gyógyszernek, és máris hatásosnak képzeljük! Ez igaz a merevedési zavarok kezelésére szolgáló készítményekre is, az egyiktől hányingere lehet a paciensnek, másoktól kipirul az arca vagy fájhat a feje. Ráadásul ez rövidebb vagy hosszabb ideig tarthat, attól függően, meddig terheli a gyógyszer a szervezetet, illetve hogyan reagál a szervezet az adott hatóanyagra. „És ha már érezzük a mellékhatást, akkor hat a gyógyszer is!”- gondoljuk. Bár vannak, akik alig szedték be a gyógyszert, még fel sem oldódhatott, már érzik hatásosságát! Beindul képzeletük, a placebohatás, a szervezet öngyógyító képessége és reagálnak! Tulajdonképpen ez a mechanizmus az, amire szükség van, a szorongás oldására! Szoronganak a holnaptól vagy attól, hogy nem felelnek meg partnerüknek. És ugye ez nem is olyan hihetetlen, ahogy az ember a nők „elvárásait” hallgatja?
Ha egy férfi igazán férfias lehet a kapcsolatban, ha számít a véleménye, ha ő a „vezető”, ha fel lehet rá nézni (és nemcsak az anyagiak miatt!), és a szex nem teljesítmény-kérdés, akkor ez meg fog mutatkozni a potenciájában is!
A szex, ha nem elvárás-gyűjteménynek akarunk megfelelni, hanem szeretetünk kifejezője, akkor feltölt energiával, oldja a stresszt és megnyugtat. De ha már a gondolatától is kiver a víz, hogy „este lesz valami”, akkor fokozza a stresszt és a kudarc még jobban! Természetesen ez nemcsak a férfiakra, hanem a nőkre is igaz. Csak nekik könnyebb túljutni az egzisztenciális válságon, ha nem ők a családfenntartók, alkotóképességüket a háztartás szépítésében és a konyhában is kiélhetik, ezáltal stresszeik csökkennek.
És még hogyan csökkentsük a káros stresszt? Néhány ötlet:
Amikor a stressz azzal fenyeget, hogy elborít minket, gondoljunk valami ártalmatlan dologra, amelyhez biztosan nem társul rossz élmény (pl. egy nevető gyerek képe). Ezzel megakad a szorongás kialakulása. Utána kezdjünk bele valami kellemes és összpontosítást igénylő feladatba, vagy gondoljunk a nap folyamán ránk váró élvezetes dolgokra!
A golgotavirág teája csökkenti az aggodalmaskodást és a nyugtalanságot. A macskamentából készült tea lefekvés előtt fogyasztva elősegíti a jó alvást. A citromfűlevél teája görcsoldó hatása miatt megnyugtatja a gyomrot.
A természetes napfény a testre és lélekre
egyformán jó hatással van. Növeli a D vitamin termelést, mely a kalcium
felszívódást elősegíti, és a vérnyomást normál szinten tartja. A tobozmirigy
által irányított biológiai ritmusok sérülnek napfény hiányában. A bezárkózás
tovább rontja a stressz okozta tüneteket, és a magunkba fordulás növeli a
negatív gondolatok felbukkanásának esélyeit. A napsütés általában a
legdepresszívebb emberben is örömöt kelt.
Tartsunk készenlétben néhány vicces történetet, emléket, melyet bármikor
felidézhetünk! Keressünk valami mulatságosat az adott helyzetben! A szívből jövő
nevetés gyógyító hatása mindig érvényesül, az emberek közötti és az emberen
belüli feszültséget is oldja.
Amikor nincs erre mód, legyen nálunk egy kis illóolajas üvegcse, szippantsunk belőle, és tegyünk egy cseppet az orrunk alá! Nyugtató hatású: bergamott, citrusfélék, levendula, majoranna.
Hunyjuk be a szemünket, és vegyünk néhány mély lélegzetet! Közben gondoljunk arra, hogy előttünk van egy ajtó. Majd lépjünk be az ajtón, és érkezzünk meg egy számunkra kedves helyre. (Nyílhat ez az ajtó a tengerre, vagy egy erdőre is!) Nézzünk körül, minden érzékszervünkkel érzékeljük, milyen ott. Amikor úgy érezzük, hogy magunkba szívtuk a hely nyugalmát, szépségét stb., akkor lépjünk vissza az ajtón, tudatosítsuk magunkban, hogy bármikor visszatérhetünk Majd egy mély belégzés után kilégzésre nyissuk ki a szemünket! Ezt a gyakorlatot legjobb ülve végezni, egyenes háttal. Amennyire lehet praktikus előtte kizárni a külső, esetleg zavaró ingereket (TV, rádió, szoros ruha stb.).
Dr. Pándy Mária
szexuálpszichológus